Kegytemplom és a Kegykép története

            Kelet-Magyarország neves búcsújáróhelye Máriapócs. Sokfelől érkeznek ide zarándokok: hazánk keleti részéből, ahol a görög katolikusok nagyobb tömege él, de jönnek messze földről, sőt határainkon túlról is. Vannak akik először járnak itt, de többen vannak olyanok, akiknek gyermekkori emlékeik idéződnek fel a feledés homályából. Vannak, akik sokszor taposott útra találnak, melyet kezdetben nagymama kezét fogva mezítlábasan róttak halkan imádkozva és éneket zengve, aztán sokszor megtettek stráfszekéren, az utóbbi időkben pedig kényelmes autóval vagy busszal.

            A kegytemplom égbe nyúló tornyainak megpillantása tüzet gyújt a lelkekben. Szép énekeink dallamai a lelket magasba ragadják és a nagy tömeg hullámzása között szívükbe kimondhatatlan nyugalom költözik. Talán életük legboldogabb óráit élik át e szent helyen. A búcsú elmúltával is még sokáig hallják fülükben az ércesen csengő hangokat, az ezerféle énekből újra és újra előtörő szép nevet: Mária.
            A kis nyírségi község történetéről nem sokat tudunk. Neve: Polch, vagy Powch 1280-ban tűnik fel először. Ma is meglevő, bár jócskán átalakított római katolikus templom a 15. században épült. A község a 15. században a Báthori családé, a 18. század elején a Károlyiaké. A község jelentősége és híre az 1696-os évvel kezdődik.
            Pócs neve összeforrt Mária nevével, s erre az ottani események adnak magyarázatot.
 
A kegykép és a könnyezés története
 
A pócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török fogságból történt szabadulásának emlékére. A képet Papp Dániel helybéli görög katolikus lelkész öccse, Papp István festette 6 magyar forintért.
Ezt a bíró nem tudta kifizetni, így az ikont egy tehetősebb polgár, Hurta Lőrinc vásárolta meg és ajándékozta a templomnak. Valószínűleg ő íratta a kép aljára orosz nyelven a következő szöveget: „Én, Isten szolgája állíttattam fel a képet vétkeim bocsánatára.”
1696. november 4-én, miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a Szent Liturgiát végezte, Eöry Mihály pócsi földműves arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázionon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlevőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint a könnyezések utolsó napján olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei ekkor is bőségesen hullottak.
1696. december 8-án jelent meg Pócson kíséretével a Tisza vidékre vezényelt császári seregek főparancsnoka, gróf Corbelli tábornok. Megvizsgálta a táblakép épségét, s a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot másokkal is elvégeztette 300 ember jelenlétében, akik között lutheránusok és kálvinisták is voltak. Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri püspök rendelte el. Az 1696. december 26-án megkezdett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei 36 katolikus és protestáns tanú egyértelmű vallomását tartalmazzák a könnyezés hitelességéről. Corbelli tábornok sajátkezű nyilatkozatot küldött az egri püspöknek, a császárnak pedig jelentésében számolt be a könnyezés csodájáról. A kihallgatások jegyzőkönyveinek eredeti példányai a bécsi Szent István-dóm levéltárában voltak, ma a Budapesti Egyetemi Könyvtár Hevesi-gyűjteményében őrzik őket.
Fenessy György egri püspök engedélyezte a tanúvallomások jegyzőkönyveinek közzétételét, kijelentve, hogy Pócs görög katolikus temploma Mária csodás könnyezésének színhelye volt.
Az esemény híre az akkori viszonyok között is gyorsan terjedt, s hamarosan eljutott Bécsbe. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján – és felesége, Eleonóra császárné kívánságára – elrendelte, hogy a könnyező képet szállítsák a császári városba.
A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. A pócsiak mindenképpen meg akarták akadályozni a kép elvitelét, de a császári döntés végrehajtói ellen semmit sem tudtak tenni. A kegyképet 1697. március 1-én 150 lovas katona sortüze mellett levették az ikonosztázionról. Július 4-én érkezett meg a kegykép Bécsbe, körmenetekkel vitték egyik virágdíszbe öltözött templomból a másikba. Közben Európa keresztény népeinek hadserege Savoyai Jenő herceg vezetésével török elleni ütközetre készült. A kegyképnek a Szent István vértanúról elnevezett dómba történő végleges elhelyezése napján, 1697. szeptember 11-én Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre. Lipót császár 1701-ben Pócsnak adott bullájában maga is tanúsítja, hogy 1697-ben Európa keresztény népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit késztette imára, és a bécsiek ennek tulajdonították a győzelmet.
Az eredeti pócsi könnyező kegykép a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának XVI. századi márványbaldachinja alatt, művészi oltáron kapott méltó elhelyezést, ahol azóta is nagy tisztelettel őrzik. A gyertyák és mécsesek százai égnek állandóan a kép előtt.
II. Rákóczi Ferenc 1703-ban 100 pontban foglalta össze a nemzetünket ért fájó jogtalanságokat – a kéziratot az egri káptalani levéltár őrzi. Ennek 90. pontjában sérelmezi a pócsi kegykép Bécsbe szállítását és vissza nem hozatalát.
A pócsi fatemplomban a Mária-ikon helye évekig állt üresen.
Már a kép Bécsbe szállításakor, útközben is számos másolat készült a csodás képről, nem is tudni hány darab, mert nemcsak templomok, hanem magánszemélyek is hozzájuthattak. Hazánkban – többek között – Egerben, Budapesten, Esztergomban (a Bakócz-kápolnában) őriznek egy-egy másolatot. Ausztirában egyébként hét templom birtokol egy-egy képet. Németországban és Svájcban is van néhány másolat. Egy ilyen másolat került az eredeti kép helyére Máriapócson is. A mostani kép eredetéről kétféle változat is szól:
Az egyik szerint még a kép Bécsbe való átszállításakor készítettek egy másolatot a Kassa melletti Bárcán, a jezsuiták kolostorában. Festőjét nem ismerjük.
A másik változat szerint a pócsi katolikus parókus a császárhoz intézett beadványában a kép visszaadását kérelmezte. Az uralkodó ezt rossz néven véve, az egri püspökhöz intézett leiratában ígéri, hogy az eredeti képről másolatot készíttet, s azt a pócsi görög katolikus templomnak ajándékozza. A kegykép másolata Telekessy István egri püspök intézkedésére készült el, s ez került a pócsi templomba.
Sem az eredeti kép, sem a róla készült másolatok a továbbiakban nem könnyeztek, kivéve azt, amelyiket Pócsra visszavittek. 1715. augusztus 1-én Papp Mihály fiatal parókus a reggeli istentiszteletet végezte, amikor Molnár János kántor észrevette a kép könnyezését. A csodás jelenség hírét futár vitte Kállóba, Bizánczy György helynökhöz. Az augusztus 1-én, 2-án és 5-én több órán át tartó könnyezést sok százan látták. A könnyezést követő napokban Erdődy Gábor Antal egri püspök hivatalosan kivizsgáltatta az eseményt. A szemtanúk vallomásának jegyzőkönyve kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát.
A máriapócsi kegyhely újabb nevezetes eseménye, a kegykép harmadik könnyezése 1905. december 3-án kezdődött. P. Gávris Kelemen szerzetes atya – a kegykép őre – zarándokokat vezetett a templomban. Amikor a kép foglalatát kinyitotta észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből könnycsatorna húzódik le az arcon, ami egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-ig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte, s megállapította a könnyezés valódiságát. A könnyeket felfogó selyemkendőt kicsiny foglalatban a templom falára függesztették, ma is ott található a kegykép alatt.
 
A kegytemplom
 
A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.
Még a mostani kegykép könnyezése előtt, 1701-ben Mészáros Mátyás pócsi lakos engedélyt kapott I. Lipót császártól, hogy a birodalom területén adományokat gyűjthessen a pócsi templom felépítésére, mivel ezt a pócsi hívek a maguk erejéből nem tehették meg.  A császár a török felett Zentánál aratott fényes győzelmét (1697) a pócsi Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezért hálából igen melegen ajánlotta az adományokat gyűjtő Mészáros Mátyást minden illetékes hatóság figyelmébe. Az akkori, üresen álló munkácsi püspöki szék püspöki helynöke Hodermárszky János József pedig a későbbi VI. Károly császártól kérte a templomépítés engedélyezését, ás egyben a görög szertartású bazilita szerzetesek Pócson való letelepedését, hogy a nagy számú zarándoksereget lelkileg elláthassák. A császár a kérelmet véleményezésre elküldte Telekessy egri római katolikus püspöknek, aki nem nagyon pártfogolta az ügyet, mert Pócsra ferences barátokat akart telepíteni. Végül is a baziliták telepedtek le Pócson.
A templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. Ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.
A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány, ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották. Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.
Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéről, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1000 holdnyi földet, a templomnak ajándékozta.
1943-ban kezdték meg a pécsi ferencesek az új kegyoltár kialakítását. A kegykép ugyanis az ikonosztáz királyi ajtaja fölött volt, s a kép megcsókolása – az értetés – a nagy tömeg miatt igen nehéz feladat volt. Ezért az északi mellékhajóban lévő mellékoltárt átalakították úgy, hogy a kegykép, amely erre az oltárra került, a falba vágott két új ajtón kívülről, a templomudvarról is megközelíthető legyen. A templom művészi képekkel való kifestését két festőművész, Boksay József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes, külső-belső felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az első könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a „basilica minor” címet adományozta.
Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve egyik leghíresebb búcsújáróhelye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: júliusban Szent Illés napján (július 20.), Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.).
A magyar görög katolikusok 1987-ben a kisasszonynapi búcsúkor Máriapócson ünnepelték a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának 75. évfordulóját.
Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a Magyarországot meglátogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt.
Ennek emlékére készítették el a bazilika új bronzkapuját.
 
A Máriapócsi Kegyhely 2003-ban Magyarországról elsőként az Európai Mária-Kegyhelyek Közösségének tagja lett. 2005-ben pedig, szintén elsőként Magyarországról, Nemzeti Zarándokhellyé nevezték ki.

Nyelv választó

Belépés

"Olvass el..."

Kedves Zarándok!
Megtisztel bennünket érdeklődésével. Javasoljuk, hogy oldalunkat rendszeresen látogassa. 
Kérjen információt, rendeljen szállást on-line egyszerűen.

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.